Napsütötte kirándulás az El Escorialhoz

Szerdán tettünk egy bátrabb, egész napos kirándulást az El Escorial nevű településre, ami azért már majd másfél órányira van Madridtól, de mindenki azt mondta, hogy a város és a palota megéri. Ezúttal minden fennforgás nélkül, a lehető leggyorsabban és hatékonyabban eljutottunk a már sokat szidott Renfe vonatokkal az úti célhoz. Már azt imádtam, hogy hegyek felé tartottunk, völgyek, sziklás dombok közt kanyargott a vonat, El Escorial már egész magas hegyek vannak. A vonulat neve Sierra de Guadarrama, és a legmagasabb pontja 2400 méter. Már annyira hiányoztak a hegyek, hogy rögtön azt kezdtem nézegetni, hová lehetne felkirándulni, de sajnos egy egynapos látogatásba ez nem fért bele. Mondjuk azóta kinéztem más egynapos túrát valamerre, sőt kétnaposat is kétezer méter feletti csúcsokhoz, csak még Sándort is meg kell győzni, hogy ő ezt akarja...

Maga El Escorial egy dimbes-dombos, macskaköves-lépcsős-sikátoros kisváros, amelynek a turistacsalogató eleme a San Lorenzo királyi kolostor, meg mellette egy park, és a kis utcákon a sok söröző, kávézó. Miután megérkeztünk, megnéztük a hercegi rezidenciát, majd sétáltunk a parkban.

A városka van annyira meredek, hogy a napsütésben hamar megszomjaztunk. Szóval ittunk egy sört és ebédeltünk egy kis kávézóban (Évi egy akkora szendvicset, mint az alkarja, Sándor fasírtgolyókat valamiféle borsos mártásban), mindezt a kellemes 25-26 fokban.

Na jó, egy sörös kép legyen Sándorról is:

És akkor az El Escorial:

Háromkor tudtunk bemenni az épület múzeumként működő részébe, ekkor szerdánként az Európai Unió állampolgárainak ingyenes a látogatás. A "múzeumként működő rész" kitételt azért kell kiemelni, mert a hatalmas épületkomplexumban most működik két iskola is, meg van egy szabadon látogatható bazilika.

A kis kultúrtörténet kedvéért, a San Lorenzo de El Escorialt II. Fülöp építette a 16. század második felében, amikor Madridot tette meg Spanyolország fővárosává, és kellett egy kolostor és királyi palota a városon kívül. Az épület múzeuma ezért lényegében két részre osztódik: egy komor monostori részre és egy színesebb, vidámabb, tágasabb termekkel rendelkező palotára. Ezeket bejárva elmondható, hogy vannak díszes szobák, festmények meg a szokásos "kastélytartozékok", de volt két kiemelkedő ésvagy meghökkentő rész.

Az egyik hat helyiséget betöltő kriptasor, ahol gyakorlatilag minden az elmúlt 400 évben elhunyt spanyol király és családtagja nyugszik, bizarr volt látni, hogy az utolsó teremben ott a hely a mostani uralkodónak. A másik, ami viszont lenyűgöző volt, a barokk könyvtár. Már a helyiség is impozáns, sajátos könyvrendezési elvvel nyelvek és témák szerint, ráadásul antik és arab művek is rejtőznek benne. Ami a legmeglepőbb volt, hogy nem a könyv gerincén, hanem a lapok élére van cím és kategorizálás írva.

Magáról a palotáról részletesebben inkább képekben: hatalmas falak és festmények.

A lenti, csatákat ábrázoló festményekből a falra másolt-kinagyított folyosón a királynő sétálgatott, ha kint rossz volt az idő. De ez már tényleg a palota-rész, az épület monostor-részében nem volt a királynőnek kialakított szoba. Ha a király imádkozni és gondolkodni akart, ahhoz nem volt szüksége asszonyra...