Úgy hozta a sors, vagy inkább egy avilési science fiction, fantasy és terror fesztivál, hogy ismét Spanyolországba keveredtünk nyár közepén. Bár ezúttal csak két hétre, nem hónapokra, de legalább felélesztjük kicsit a blogot, hiszen máshol nem is lehetne jobb helyen egy túrabeszámoló. Az utazásunk célpontja ezúttal egy magyarok, és úgy általában a külföldiek által szinte egyáltalán nem ismert része Spanyolországnak: Asztúria. Nos, itt még mi sem jártunk...

Ez a tartomány északon található, az Atlanti-óceán partján, a Vizcayai-öbölben. A székhelye Oviedo, és az egész környék a hegyekről, vadregényes partokról, remek ételekről híres, valamint arról, hogy itt akkor is kellemes a klíma, amikor Spanyolország nagy részében gyilkos a hőség. Ez utóbbi a mi utunk alatt is igaz, miközben az Ibéria-félszigeten és Magyarországon elviselhetetlen forróság van, mi itt kiélvezzük a huszonegypár fokot – amikor napközben jól esik a napsütés, de este már kellhet egy pulóver. A tartomány történetéhez hozzátartozik, hogy amikor a mórok elfoglalták az Ibéria-félsziveget, csupán ezen a területet, az asztúriai (és kantábriai, galíciai) hegyekben maradt meg keresztény állam. A környék történelméhez így szervese hozzátartozik, hogy ők a katolikus Spanyolország szíve, a reconquista kiindulópontja. 

Mivel a magyar turistáknak Asztúria nem gyakori célpontja, az utazás megszervezése kicsit bonyolultabb, mint ha az ember a földközi-tengeri üdülőrészre igyekszik. Az egyik lehetőség, hogy Madridban vagy valamilyen nyugati-európai városban átszállva az Oviedo melletti Astúrias repülőtérre érezünk (ez a tartomány egyetlen repülőtere), de ez hosszú és költséget utazás. A másik lehetőség, hogy ha Budapestről nem is, Bécsből a Wizzair üzemeltet direkt járatot Bilbaóba. Onnan Asztúria még pár óra buszozás/vonatozás, de aki szeretné, így meg tudja nézni a baszk fővárost is, mintegy mellékesen.

Bilbao kapcsán nem voltak nagy elvárásaink, nagyjából a Guggenheim Múzeum megnézését terveztük. Ehhez képest aztán annyira megragadott a város, hogy órákat tudtunk bolyongani az utcákon (remek a tömegközeledés, de érdemes sétálni, még ha fárasztó is a dombok miatt), az óvárosban, a folyóparton. A múzeumba be sem jutottunk, csak kívülről csodáltuk meg a különös épületét, amit nem bántunk, mert eléggé nagy volt a tömeg. Azt pedig nehéz megfogalmazni, hogy mitől ilyen megkapó Bilbao, mert objektíve semmi extra nincs benne, mégis valahogy az összkép zseniális. 

A baszk főváros után elbuszoztunk Gijónba, megkezdve az asztúriai túránkat. Gijón (avagy Xixon – azt meg sem tudtuk jegyezni, hogy ejtik a helyiek) igazi tengerparti település. Van egy kis óvárosi része, hosszú homokos tengerpartja, és egy még hosszabb parti sétánya. Ezek azok a típusú városok, ahol egy-két napot kényelmesen el lehet tölteni bóklászással, evéssel-ivással. A strandoláshoz errefelé a tenger kissé hűvös (19 fokos volt a víz), de egy mártózásra azért alkalmas.

Az igazi élmény nem is ez volt, hanem a parti sétány, amely afféle kirándulóúttá alakulva több kilométer hosszan kanyarog a domboldalon, mesés kilátással a vadregényes spanyol partokra. Ilyen kilátás mellett csak viszi az embert a lába kanyartól kanyarig, és a végén azt veszi észre, hogy jó húsz kilométert gyalogolt. Egyébként ez a sétányféle része az "Északi út" nevű Camino útvonalnak, vagyis ha úgy vesszük, megtettünk a zarándokúton egy kisebb szakaszt. 

A gijóni két napot követően követően Asztúria híres hegyei felé vettük az irányt. A Picos de Europa mindössze tizenöt kilométere található a tengertől, és 65 ezer hektáros területével a legnagyobb nemzeti park Európában, a legmagasabb pontja kétezer-hatszázötven méter magas. A hegyekben több kisebb-nagyobb település is van, mi egy Cangas de Onís nevű kisvárosban szálltunk meg, ahol jó szállások, éttermek és sörözők voltak (Asztúria gasztronómiailag izgalmas, a tartomány ételei és italai megérdemlik, hogy egy külön blog-bejegyzést szenteljünk nekik még majd – oldalt a képen egyébként az egyik helyi jellegzetesség, a fabada látható). Mivel alapvetően egy sci-fi fesztivál miatt jöttünk Asztúriába, egyetlen kézipoggyásszal, amibe a túrafelszerelés már nem fért bele, csak nagyobb sétákat tettük.

Az első nap felmentünk a Covadonga-tavakhoz, amelyek a hegyvidék fő turistalátványosságának számítanak. A nemzeti park Covadonga városa felett kezdődik, amely arról híres, hogy itt győzte le az asztúriai király a mórokat 722-ben. Ennek emlékére még II. János Pál pápa is misézett a város feletti dombon álló csodaszép bazilikában. Covadonga városától kacskaringós út vezet fel a tavakhoz. A busz meredeken küzdi fel magát, a hajtűkanyarokban a kilátás lélegzetelállító, és van idő nézelődni, mert a zergék és a tehenek gyakran elállják az utat. 

A busz egy parkolóban tesz ki a Covadonga-tavaknál, ahonnan többfelé vezetnek turistautak, mindenféle nehézségre és hosszúságra vonatkozó igényt kielégítve. Megfelelő felszerelés hiányában, mi a nagyobbik tókörbejárós túrát választottuk. Ez azt jelentette, hogy először felmásztunk egy kilátópontra (Mirador del Príncipe de Asturias), majd egy régi szénbányán át az felső tóig sétáltunk. A következő kilátópont a két tó közötti nyereg volt (Mirador de Entrelagos), de ezután ahelyett, hogy simán visszaereszkedünk volna a parkolóhoz, elindultunk körbe a felső tó körül, majd át egy hátsó hágón, egy kis fennsíkon és így értünk vissza a parkolóhoz. Ez az kör nagyjából öt kilométert tett ki, és pozitívumai közé sorolható, hogy errefelé kevesebb volt a turista, csak tehenek és a természet szépsége vett körül. Az időjárással mondjuk nem volt szerencsénk, mert felhős, szemerkélő esős idő volt, és néha nemhogy a tájat nem láttuk, hanem a közeli sziklát sem. Ezzel együtt a Picos de Europa nemzeti park tökéletes kirándulóhelynek bizonyult: ameddig a szem ellát, minden irányba hegyek húzódnak, bőven van túraösvény, a zöld mezők és a mindenütt ott legelő tehenek az Alpokat idézik, a zergék és sziklák a Magas-Tátrát. El is döntöttük, hogy mindenképp vissza kell jönnünk ide, kifejezetten hegyet mászni. 

A második nap nem a hegyek felé indultunk, hanem a patakok és folyók völgyében tettünk felfedezőutat Cangas de Onís környékén. A víz a hegyekben mindenhol áttetsző, sok helyen fürdeni is lehet, és a fürdőzők mellett kajakosok lapátolnak el. Máshol a parton horgászok ülnek, mert a kristálytiszta vízben lazacot és pisztrángot lehet fogni. Nem hittük volna, de az egész napunk elment a folyóparti bóklászással, mert a helyből áradó béke annyira lenyűgözött, hogy csak ücsörögtünk a sziklákon, hallgatva a víz zúgását meg a tehenek kolompolását. 

Az öt nap után némiképp fájó szívvel hagytuk magunk mögött a hegyeket, és indultunk el Avilés, a sci-fi fesztivál színhelye felé, ahol már nagyobb nyüzsgés és másféle programok várnak.