Ma vagyunk túl az első héten Madridban - na jó, nagyjából, mert hétfőn csak este érkeztünk. Hihetetlen, mert ennél sokkal többnek tűnik az eltelt idő, és nem azért, rosszul érezzük magunkat, hanem mert az első pillanattól valahogy annyira otthonos. 

Egy hét alatt eljutottunk odáig, hogy belaktuk a lakást. Tudjuk, hol a legerősebb a wi-fi kapcsolat, és hogy a teraszon milyen napszakban merre kell húzni a kisasztalunkat, hogy ne égjünk szénné. A konyhát felszereltük mindennel, amiről úgy éreztük, jól jön. Sándor nem is lenne önmaga, ha nem lenne már egy cserépben bazsalikom az erkélyen, csípős szósz a hűtőben, és cayenne bors a polcon. A házinénink, aki egyébként rendkívül segítőkész, szintén adott még pár dolgot, amit hiányoltunk, mint a húsvágókés, a sajtreszelő vagy fedő a serpenyőre. Itt jegyzem meg, hogy felfedeztem az eddigi spanyoltanulmányaim egy komoly hiányosságát: fogalmam sincs, hogy vannak a különböző konyhai eszközök, vicces volt úgy kérni őket, hogy a telefonon mutogatom a képet... Ehhez képest Sándor étel-spanyolja gyorsan fejlődik, a fűszerek nevét már kapásból tudja. 

A házinéninkről annyit, hogy lent lakik a földszinten míg mi a gyakorlatilag harmadikon, szóval bármikor le lehet menni hozzá, ha valami gondunk van. Mindezek mellé ráadásnak van egy imádnivaló, már nem kölyök, de még kamasz kutyája is. A fajtáját nem tudtam kideríteni (a spanyol nyelvoktatás hiányosságainak listájára felkerültek a kutyafajták nevei is), de egy fekete, vizsla alkatú, de annál egy mérettel nagyobb kutyáról van szó, aki a Gauss névre hallgat. Amint beléptem, felugrott rám, és mivel úgy kb. magasabb volt mint én, a fülem kezdte nyalogatni. Aki ismer, tudja, hogy az ilyesmivel meg lehet venni kilóra. A házinéni nem győzött szabadkozni, én meg kerestem a spanyol szavakat, hogy elmagyarázzam: semmi gond, imádom a kutyákat.

Az otthon berendezgetése mellett az utóbb pár nap azzal is telt, hogy megtudjuk nagyjából mi merre van a környéken, hol áll meg milyen tömegközlekedési eszköz stb. Az hamar kiderült, hogy bármerre fordulunk, öt perc múlva park van, ami logikus egy olyan helyen, ahol nyaranta nem egzotikus a negyven fok feletti hőmérséklet. A sok beton meg aszfalt csak visszaverné a meleget, a fás részek viszont bizonyítottan hűsítik a környéket is. A másik fontos felfedezésünk az volt, hogy merre kell keresni a boltokat, ilyesmi. A vásárlás rendkívül szórakoztató, részben azért mert a bolti árak cseppet sem magasabbak, mint otthon. Pontosabban van, ami olcsóbb, van ami drágább, összességében az összehasonlítás nullára jön ki. Laktóz-érzékenyeknek mondom, hogy  a kókusz- és egyéb tejek négyszázötven forint körül vannak. Cserébe a húsfélék drágák, de olyan csodálatos vörös húsok vannak a kisebb boltokban is, hogy döbbenet. Úgy látszik, itt az a logika, hogy inkább ára legyen a húsnak, de legyen jó minőségű. Sándort pedig alig lehet elvonszolni a halas pulttól, mert az is van minden boltban. Egyelőre még azokkal nem kísérleteztünk, csak belga Moules frites-t csináltunk, a multikulturalizmus jegyében. 

Tegnap aztán felfedeztük a békés, nyugodt kisvárosunk egyetlen hátulütőjét is: nem igazán vannak bárok és beülős helyek. Azért persze találtunk (a Decathlon és az Elcampo-Auchan közelében), van egy sörgyár is saját kis sörözővel meg mellette még két kiülős hely sorakozik. Szombat este komplett családok voltak kint különböző korú és méretű gyerekekkel, ami egészségesen erős zajt és nyüzsgést eredményezett. De azért általában az lesz, hogy ha iszogatni akarunk, akkor kiülünk a saját erkélyünkre egy üveg valamivel, vagy Madridban ülünk be valahová, amikor a városban járunk. Ez azért megtörténik heti háromszor biztosan, és tényleg nincs messzebb, mint otthon a Kiskoronából elmenni mondjuk a Szilvakék Paradicsomig. 

Éttermekkel egyébként bizonyos szempontból még rosszabb a helyzet. Azok vannak a környéken, de míg a boltok árai otthoni szemmel is ésszerűek, a beülős rendes éttermek húzósak, még a legegyszerűbb főétel is húsz euró fölött van. Mondjuk erre is igaz az, hogy a belváros meg tele van kis olcsó Tapas-bárokkal, csak győzzük kiválasztani, melyik a szimpatikus. 

Az első hét mérlege tehát maximálisan pozitív, tényleg csak annyi hiányzik, hogy idővel könnyebben lendüljek át a nyelvi korlátokon.