Tegnap áttettük a székhelyünket Gran Canariára, hogy megismerjünk egy másik szigetet is. A repülő egy aprócska, ötven személyes turbólégcsavaros jószág volt, a menetidő huszonhét perc. Sajnos sokat nem láttunk, mert pont elromlott az idő, és mindent felhő borított, de a fehérségből csodálatosan emelkedett ki a Teide, ahogy magunk mögött hagytuk. 

A szállásunk ezen a szigeten egy Telde nevű kisvárosban van. Elsőre kicsit rémisztő volt, mert a környék kicsit kopár, és egyáltalán nem turistás, ezen a részen főleg a helyiek laknak. Cserébe a lakás rettentő hangulatos, erkéllyel, ami egy csendes pici utcácskára néz. Jól esik ez a nyugalom a tenerifei főutcás hely nyüzsgése után. Az érkezés után gyorsan beleszerettünk a helybe, amikor a házigazdánk ajánlására egy helyi kisvendéglőben ettünk, ahol a menü valami fűszeres malac meg halszeletek kanári szósszal, akkora adag volt, hogy még a vacsorát is kihagytuk utána. Aztán, amikor elindultunk lesétálni a kaját, kiderült, hogy a városnak egy nagyon hangulatos negyede is van, fehér, sajátos építészeti megoldásokkal bíró házakkal, macskaköves utcákkal, kis templommal, meg mindennel, ami kell. Ráadásul a városban minden zárva volt Vízkereszt miatt, és egy lélek sem járt sehol, a miénk volt az egész. Ebben mondjuk valószínűleg az is szerepet játszott, hogy furcsa idő van, szeles, esős, mondjuk legalább nem hideg. És az eső is olyan, hogy hol szitál, hol nem, szóval igazából nem zavaró. 

Ma, pénteken Móni utolsó Kanári-szigeteki napján látogatást tettünk Las Palmasban, a sziget fővárosában. Az idő nem javult meg igazán, így viszont egy sajátos arcát láttuk mindennek. Elsőnek a Vegueta nevű negyedben indultunk sétára, és egy piacon kezdünk, Sándor örömére. Hal itt kevesebb volt, cserébe találtunk rengeteg spéci vagy egzotikus gyümölcsöt. Vettünk is valami fura pirosas-barnás banánt, meg valamit, amiről nem tudtuk, mi az.  A banánnak az íze normális volt, de az állaga szokatlan. A másikat még nem kóstoltuk meg.

A Vegueta negyedben a házak voltak nagyon hangulatosak, főleg a bazilika és a Kolumbusz-ház, ahol a felfedező megszállt, amikor erre járt. Ezután indultunk el a főutcán, ami olyan szép épületes, turistás rész, ami egy templomnál ér véget. Vicces volt látni, hogy Kolumbusz miatt ott lógott a három hajója a plafonról. 

Az időjárás miatt a strandot célba sem vettük, csak a kikötőre vetettünk egy pillantást. Hatalmas konténerhajók álltak bent, lenyűgöző volt látni. Ahogy azt is, ahogy a szeles időben a hullámok keményen ostromolják a partot. 

Ebédelni beültünk egy turistás, de helyi ételeket áruló étterembe a napi menüre. Sándor megkóstolt valami helyi levest, a nevét meg sem tudtuk jegyeznic(Sándor kieg: de meg tudtam... Caldo de millo). Krumplis, kukoricás, kicsit curry-s valami volt, egészen finom. Én leteszteltem a gazpacho helyi verzióját, a salmorejo-t, vagyis paradicsomlevest. Nekem nagyon bejött, és Móni már tudja, hogy a hideg zöldséglevesek nem az ő világa. A főételnek rendelt tenger gyümölcseis paella már jobban ízlett neki. 

Ebéd után elindultunk még egyet sétálni, hogy-hogy nem, felfelé. Megmásztunk vagy száz lépcsőt egy dombra a város felett. A kilátás szép volt, egy idő után a tengert és a kikötőt (meg Las Palmas egy másik részét) láttuk a házak felett. Inkább csak az volt a furcsa, hogy mennyire elhanyagolt, mondhatni teljesen lepukkant házak váltakoznak a szépen felújítottakkal, tíz lépés alatt átjutottál a nyomornegyed-hangulatból a gazdag, hangulatos városrészre. Lihegés közben azon töprengtünk, mennyire turistacsalogatóra meg lehetne csinálni az egészet, rálátással a városra, csak egy befektető kellene. 

Leérve a dombról, úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza. A döntés volt a könnyebbik része, mert a buszt megkeresni olyan spanyolos kihívás lett, mert az egyirányú utcák miatt nem működik a logika, hogy a másik irányba a megálló szembe van az út túloldalán. A szerencsétlenkedés előnyeként, Sándor és Móni talált isteni fagyit, és végül azért a busz is meglett. 

Búcsúvacsoraként Móninak fekete kagylót tervezünk szószokkal és sült krumplival, meg persze egy üveg Cava-val.