Harmadik napja vagyunk Cádizban, és azt kell mondjuk, eddig talán ez a város tetszik a legjobban, ezen a helyen a legkönnyebb elképzelni, hogy valaki nem csak nyaral, hanem itt él. Egyszerűen otthon érezzük magunkat, jók a kis utcák, a tengerparti sétány, az összkép. Talán pont azért, mert itt van a legkevesebb konkrét látnivaló az eddigi városok közül, se Alhambra, se világsokadik csodája katedrális, csak jó érzés bóklászni benne. 

A rajongásunk egyik oka mindenképp a tenger, a másik ennek egy következménye, a piac, aminek a felét a friss halak teszik ki. Ezt meglátva úgy döntöttünk, hogy az ittlétünket gasztrotúrává alakítjuk, de nem éttermezünk, hanem mindennap kimegyünk a piacra és megveszünk valamit, és majd a google segít, hogyan kell elkészíteni. (Egyébként az árusok is segítőkészek, de a konyhai műveleteket érintő beszélgetések spanyoltudásom hiányosságai miatt az activity-re hasonlítanak) 

Ebben a rendhagyó blogbejegyzésben következzen néhány recept a kipróbált különlegesebb ételek közül: 

Fokhagymás-petrezselymes tintahal: 

Szükséges hozzá két friss, tisztított tintahal (mi nagyobb méretűeket vettünk, de van hüvelykujjnyi is, és mindegyik méretnek más spanyolul a neve), rengeteg friss petrezselyem és még több fokhagyma. Az utóbbi kettőt apróra vágva olívaolajba tesszük fél napra (a tintahalat nem kell belerakni!), majd ebben az addigra nagyon összeálló keverékben sül ki a serpenyőben a kalamári, átvéve az ízeket. Nagyjából öt perc kell neki, és nagyon kell figyelni, mert rosszul viseli magát az olajban, folyton fel akar pöndörödni. Mi a vámpírok elleni harc jegyében fokhagymás naan kenyérrel ettük, és egy pohár fehér bor jól megy hozzá. 

Kardhalsteak:

Vitatkoztunk egy kicsit, hogy a steak-ként felszeletelhető halak elérhető sokaságából melyiket válasszuk, a vörös tonhal olyan szép, mint a marhahús, de végül a kardhal mellett döntöttünk. Három, nagyjából ujjnyi vastag szeletet kértünk (mint kiderült kettő is elég lett volna), akkorák voltak mint egy istenes bécsi szelet. Az elkészítésük pedig az elképzelhető legegyszerűbb: só, bors (esetleg kis csípős, de nem érdemes túlfűszerezni), és nagyon felforrósított olajban 2-2 perc alatt megsül a két oldala. Köretnek kakukkfüves édesburgonya-répa keverékét ettük, összességében nálam ez simán versenyképes a "rendes" steak-félékkel. 

Fürjleves: 

Kis csalás, mert nem tengeri herkentyű, de Sándor talált a boltban egész fürjet, vagyis kettőt, mert kettesével árulták őket. Vacsorára belőlük főztünk levest, amibe a  szokásos répa (fehér nem, az nincs, csak paszternák), hagyma, angolzeller leveszöldség-keverék és só-bors mellett két centis gyömbér, két ágacska kakukkfű és csipetnyi sáfrány került. Nagyon különleges lett, mert színre húsleves, de az ízvilága így egészen más. Csak az rontott valamit rajta, hogy annyira látszik a madárformája a tányérban is, hogy engem kiakasztott.

Pinchito:  

Ez valójában nem étel, hanem egy fűszerkeverék, amit még Ceutában vettünk egy arab árustól. Annyira tömény az illata, hogy ha konyhaasztalon van, bezacskózva, mellette elmenve is érezni. Most szólunk hogy akinek gondja van a  curryvel, az ne is olvasson tovább... A keverék felhasználása egyébként rendkívül egyszerű: olajjal össze kell keverni, és pácolni benne a csirkekockákat, alsó hangon három órát, de ha valaki előre gondolkodik, akár egy napot is. Ezek után csak ki kell sütni az olajtól áthatóan fűszeres illatú húst, vagy serpenyőben, vagy ha rendelkezésre áll megfelelő sütő (a hiánya a szállásunk egyetlen apró negatívuma) vagy kerti grill, akkor rablóhúsként nyársra húzva. Mivel elég intenzív íze van, semlegesebb köret passzol hozzá. 

Egyelőre eddig jutottunk a főzéssel, de még előttünk van legalább négy étkezés, és a listán van még valami rákféle, valami spéci hal, egy polip, és a kalamáriknak egy imádnivaló, egészen apró változata. Szóval lesz még receptes blogbejegyzés.