Majd három hét eltelt azóta, hogy az andalúz körút végén visszaértünk Madridba, és ezúttal a blogírás valahogy a háttérbe szorult. Először azért, mert két napig élveztük a semmittevést, szó szerint, az ágyból sem másztunk ki csak a konyháig, ha már nagyon éhesek voltunk. Jól is tettük, hogy rápihentünk, mert december 6-án megérkezett Jun, és biztos, ami biztos visszatértünk a napi 10-15 km sétáláshoz fel-alá a városban, csak ezúttal újra Madridban. Meg kellett állapítanunk, hogy jó érzés valakinek megmutatni, amit mi már ismerünk, mert egyfelől új szemmel tudunk ránézni, vagy megnézzük egy más részét.

Junnak köszönhetően mentünk be három hónap spanyolországi lét után a Királyi Palotába, mert eddig félresöpörtük azzal, hogy kit érdekel bár díszes terem és csicsás bútor. Jun viszont szívesen benézett volna, és kiállva a sort az ingyen bejutásért, már mi is azt gondoltuk, hogy ostobaság volt kihagyni eddig. A palota berendezése valami döbbenetesen gyönyörű, még annak is, aki úgy általában immunis az ilyesmire. Ráadásul a kör legvégén a látogatók megtekinthetik a koronaékszereket is.

Hasonló élményünk volt pár nappal később a Prado-ban. A szezon végével már nem ott van a bejárat, ahol szeptemberben Sándorral bementünk, és az áthelyezett bejárattal komplettül új termekben jutottunk, találva például egy H. Bosch-nak szentelt részt a Gyönyörök kertjével.

Sőt még az El Escorialba is elmentünk újra, döbbenetes a különbség a nyári és a téli arca között, nem is beszélve a városban szerte felállított, kisebb-nagyobb betlehemi életképekről. (Erre még visszatérek a következő bejegyzésben.) Arról nem is beszélve, hogy az utcák is megváltoztak október vége óta, mert minden karácsonyi díszbe és főként fénybe öltözött. Szerintem a spanyolok a teljes magyar éves költségvetést költik a fényekre és az áramszámlára, de a látványt tekintve még az is lehet, hogy megéri.

Jun távozása után ugyanezek a kalandok folytatódtak Szélesi Tamással. Látogatás a múzeumokban, ezúttal már újranézni a kedvenceket, és utána sétálgatni a fényárban úszó utcákon. Tamás meghozta a jó időt (Junnal köd és eső jött), élvezet volt a majd húsz fokban, a szikrázó napsütésben megnézni a várost, előbb a folyóparton, majd a girbe-gurba utcás sikátorokban. Aztán persze csodás volt a karácsonyi utcákon új és új fényben úszó fenyő-installációkat felfedezni. 

Nagyon jól esett a társaság, legfőképpen talán esténként, amikor sörrel, borral, whiskey-vel beszélgettünk az asztal körül, vagy a blockbuster filmcím kitalálós app-pal szórakoztunk. Továbbfejlesztve Tamással hajnali egytől már Activity-s mutogatós verzióban. Mivel úgy éreztük, akkor van karácsony, amikor ünnepeljük valakivel, december közepén vettünk egy kis műfenyőt, ünnepélyesen fel is díszítettük, hála a fiúknak, akik hoztak szaloncukrot, ami Spanyolországban nem létezik.

Miután Jun és Tamás is hazament, és megint megvolt a kétszer négy nap alatt a száz kilométer séta, így úgy döntöttünk, a karácsonyi előtti napokat a döglésnek és a mozizásnak szenteljük. Így sikerült megnézni a Witcher második évadot, nekem a teljes Casa de Papel sorozatot, meg kiolvasni egy regénytrilógiát. Kicsit szégyellem magam, mert még dolgozhattam is volna ezekben az karácsony előtti utolsó napokban. Ám végül csak a nagytakarítást csináltam meg, de mintha megerősítés lenne fentről, hogy pihenni kell, még meg is betegedtem. Szerencsére nem igazán Covid-gyanús, inkább tüsszögök és fáj a torkom, de hát ez nem hiányzik karácsonykor, főleg hogy Móni itt lesz egy óra múlva.