Harmadik napja vagyunk Cádizban, és azt kell mondjuk, eddig talán ez a város tetszik a legjobban, ezen a helyen a legkönnyebb elképzelni, hogy valaki nem csak nyaral, hanem itt él. Egyszerűen otthon érezzük magunkat, jók a kis utcák, a tengerparti sétány, az összkép. Talán pont azért, mert itt van a legkevesebb konkrét látnivaló az eddigi városok közül, se Alhambra, se világsokadik csodája katedrális, csak jó érzés bóklászni benne. 

Elhagytuk a szeles Tarifát (egy búcsúeste és különféle gintonikokkal szerzett tapasztalat után) és két nagyon jó, de nagyon zűrös napon vagyunk túl. Tegnap reggel átkompoztunk Ceutába, Spanyolország zsebkendőnyi az afrikai kontinensen lévő területére. Egyrészt, mert Sándor még nem járt a földrészen, másrészt mert mit ad isten, élnek ott magyarok, akik a sci-fi szeretetében is rokon lelkek - aztán mint kiderült, még sok minden másban is. 

Mindösszesen három napot töltöttünk Spanyolország legdélebbi, kontinensen lévő részén, de strapás volt. Csütörtök délután érkeztünk meg a Tarifa nevű városkába, ami gyakorlatilag Spanyolország legdélebbi pontja, legalábbis a kontinensen. Ez egy fehér házakkal teli, örökké szeles, és magával rangadó hangulatú hely. Itt minden és mindenki a szörf, a kite vagy a búvárkodás szerelmese, mert az időjárás és a part jellege miatt a város erre ideális. Egy kiálló félsziget-földnyelv van, amelynek az egyik oldala még a Földközi-tenger, a másik pedig már az Atlanti-óceán. A szörfösök az előbbin, a kitosok az utóbbin gyűlnek össze, és élvezik az elemeket. Ennek a hatása az egész városon látszik, csupa laza arc, olcsó hostel, airbnb szállás és co-working helyek sorakoznak. És nem csak fiatalok vannak, ahogy egy ismerős fogalmazott, azok is visszajárnak, akik a vad hatvanas években menőztek itt, mára befutott üzletemberek, bankárok, ki tudja mik, de visszajönnek lazulni. Így persze hangulatos bár is van bőven, mi első este megtaláltuk a tökéleteset, oda jártunk vissza.

Torremolinosban nem jeleskedünk a blogírásban, de valójában nem is sok minden történ az itt eltöltött öt napban. Még vasárnap ellátogattunk Malagába, a környék fővárosába, hogy megnézzük az ottani fő látnivalókat, amik mi mások lennének, mint egy katedrális és egy alcazar, vagyis kastély-erőd a domb tetején. Hát mi az egészet belesűrítettük egyetlen délutánba olyan félnégytől hétig, mert annyira belemerültünk a munkába, hogy megcsúsztunk az idővel. De megérte bemenni, amilyen lelombozó Malaga külső része, annyira hangulatos a belváros meg a kikötő-tengerpart rész.

Pénteken néhány óra buszozással áttettük a székhelyünket a hangulatos Granadából Malaga mellett Torremolinosban a tengerpartra. Írhatnék megint hosszan a spanyolországi közeledés csodáiról, de kezdem megtanulni, hogy a helyiek sem értik (most volt, aki engem kérdezgetett, a kis naív... ), de nem idegeskednek rajta. 

Namost, úgy kezdődött, ahogy végződni szokott: miközben képeket töltöttem fel a cikkhez, kitöröltem véletlenül Évi bejegyzését az Alhambráról. Mivel pedig mindketten szorgalmasan dolgozunk, azaz ezer és ezer leütést írunk délelőttönként, és alkalmanként este is, ha hazaértünk a kis lakásokba, így nem jutott idő (vagy energia) pótolni a bejegyzést. Pár szót azonban még megérdemel Granada e csodája, mely a város minden kilátópontjáról látható...

Mivel dolgozunk és a maradék időben várost nézünk, úgy tűnik, a blogírás háttérbe szorul, és a reális a heti egy, nagyon szerencsés esetben két poszt. 

Szombaton elhagytuk a hangulatos Córdobát, és kora este megérkeztünk Granadába. Az már biztos, hogy a tömegközlekedés logikája egyformán rémes minden spanyol városban, mert a jegyekkel és jegytípusokkal itt is meggyűlt a bajunk. A szállásunk, egy airbnb az Alhambra alatt van, egy icipici lakás egy tündéri idős bácsival, aki mindent megszerez, amit esetleg hiányolunk. 

A buszúton dolgozni szerettünk volna. Nem ment. A táj, annak ellenére, hogy szinte csak olajfaligeteket láttunk (Sándor szerint capriligeteket is) gyönyörű volt...

Szombaton megérkeztünk Córdobába, vagyis az andalúziai körutunk első állomására. Minden teketóriázás nélkül a lényeg: ez a hely csodálatos. Úgy tűnik, Spanyolországra is igaz a mondás, amit az olaszok ismételgetnek, hogy minél délebbre mész az országban, annál jellegzetesebb, hangulatosabb világban találod magad. 

Jó hosszú idő kimaradt most két blogbejegyzés közt. Október közepén volt egy zseniális, barátokban gazdag, de nem kicsit rohanós, és részemről még egy oltással meg a mellékhatásaival is megspékelt hetünk Magyarországon. Szülinapoztunk, kvízeltünk, gesztenyét tapostunk és sütöttünk, társasjátékoztunk, de volt borkóstoló és bográcsos pörköltfőzés is Kőszegdoroszlón. Bármennyire is élveztük, borzasztóan örültünk, hogy hétfőn elindultunk vissza Madridba - Sándor vette észre, hogy a menjünk "haza" szót használtam rá.